Igazi repüléstörténeti esemény tanúi lehettünk ma délután a budaörsi repülőtéren. Délután kettő óra három perckor ugyanis Rohács Tamás berepülőpilótával a botkormány mögött a levegőbe emelkedett a Goldtimer alapítvány által újjáépített Gerle 12-es repülőgép. A gép még 2012 decemberében került vissza az alapítvány budaörsi hangárjába a Petőfi Csarnokból, ahol a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tárlatán volt látható mint Gerle 13-as replika. Ám az alapítvány vezetősége úgy döntött három évvel ezelőtt, hogy a gépet átalakítja és soros motorral újjáépíti, így a számozását is megváltoztatta Gerle 13-asról -12-esre, mert eredetileg a 12-es Gerle repült egy darabig négy hengeres WM Sport erőforrással.
De ma nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy három évi kitartó munka után végre elérkezett a nagy nap, amikor azért gyűltek össze az alapítvány munkatársai, barátai, pártolói és a kíváncsiskodók egy óra körül a hangárban, hogy kitolják végre a Gerlét, amely közel tizenöt éve nem volt a magasban, hiszen Gerle 13-asként 1992-ben történt a futóművével az a sérülés leszállás közben, amelyet követően a gép már nem repülhetett többet. Illetve ezt követően került kiállítási tárgyként a PeCsa-ba.
Miután a gépet kitolta a hangárból az alapítvány lelkes csapata, s az előírásoknak megfelelően bekerültek a futók elé a féktuskók, a szárnyak mellé a tűzoltópalackok, Muhi Béla szerelő ült be a Gerlébe, hogy a felszállás előtt lemotorozza a gépet. A Walter-Minor IV-3-as motor úgy indult pöccenésre, mint az a bizonyos karóra Schafhausenben, s lágy duruzsolása melegítés közben belengte az egész budaörsi repülőteret. Mi, akik ott álltunk a gép körül legalább olyan izgatottan figyeltük ezt az eseményt, mintha már a felszállás következett volna. Alig tíz perc sem kellett ahhoz, hogy a négyhengeres erőforrás elérje az üzemi hőmérsékletet. Miután Béla leállította a motort, előírásszerűen kitöltötte a gép fedélzeti naplóját aláírásával igazolva, a Gerle 12-es alkalmas a repülésre.
Most Rohács Tomin volt a sor, aki az alkalomhoz illő új bőr pilótaruhába beöltözve átvette a gépet majd bepattant annak a pilótafülkéjébe. Beülve magára öltötte az ejtőernyőt, a bekötőhevedereket, a bőr haubét és a pilótaszemüveget. A WM motor az indításkor kicsit kérette magát, de csak azért, hogy tovább fokozza a bámészkodókban az izgalmat. Béla rutinos mozdulattal átforgatta a légcsavart, s az erőforrás máris magára talált, s egy két pöfékelést követően már ugyanolyan szépen duruzsolt, mint annak előtte.
Tomi pár perc melegítés után intett Bélának és ifj. Bobák Gyurinak, a másik szerelőnek, hogy vegyék el a féktuskókat, s engedélyt kért a toronytól a gurulásra. A kis Gerle ezután sarkon fordult és a 09-es jobb-jobb pálya felé vette az irányt. Szép komótosan kigurult a starthelyre, majd 14 óra 3 perckor Tomi rászurta a gázt, s a Gerle 12-es nekilódult a pályának. Alig százötven-kétszáz méter után pedig már el is szívódott a talajtól a téli elnyúló sárgás délutáni napfényben, ami csak azért sütött ki ma délután, hogy megfelelő keretet nyújtson ennek a mai történelmi eseménynek. A Gerle pedig szép kecsesen, mondhatni méltóségteljesen kúszott egyre feljebb és feljebb a budaörsi légtérben. A gép és pilótája hamar apró ponttá zsugrodott a fejünk felett, s igazából csak a motorzajból sejthettük, hogy éppen merre húznak el felettünk, keleti vagy éppen nyugati irányba. De azt is jól hallhattuk, amikor teljes gázzal süllyedésben a maximumot pörögte ki a kis Walter-Minor magából, meg azt is, amikor Tomi elhúzva a sebességet átesésig csökkentette az állásszöget. A túldöntött fordulókat szerencsénkre már kisebb magasságon csinálta, így azoknak már mi is a szemtanúi lehettünk, mint ahogyan annak a kecses leszállásnak is, amelyet 25 perces repülést követően mutatott be nekünk a Gerle 12-es és pilótája.
Nagy volt az öröm, a taps, az éljenzés a landolást követően, hiszen három évnyi munkát koronázott meg azzal a Goldtimer alapítvány csapata, hogy 2015. december 4-én végre levegőbe emelkedett a Gerle, s a szűzfelszállása tökéletesre sikeredett. Amint megállt a repülő Hajdu Fedő Károly, a Goldtimer alapítvány alapítója kidurrantotta a kezében lévő pezsgősüveget, s felrázva a palackot pezsgősugárral locsolta meg a gépet és a Tomit, egyfajta záró akkordjaként a berepülési szertartásnak.
Úgy kellett, hogy visszafogjam - tört ki Tamásból az első mondat - hiszen máris már is műrepülni akart! - Mondta nagy boldogan, amit mi el is hiszünk neki feltétel nélkül, hiszen nála jobban senki sem ismerheti a Gerlét, legalább is ami a repülő tulajdonságait illeti. Szóval Tamás elégedetten szólt az első felszállás során tapasztaltakról, s ahogy elmondta a Gerle 12-es teljesen úgy viselkedett, ahogyan azt a felszállást megelőzően elképzelte. A Gerl semmilyen komoly meglepetést nem okozott repülés közben. Persze finomítani valók még akadnak, de az már a jövő év első feladata. S ami a legfontosabb célja volt az alapítványnak az mindenképpen teljesült a mai nappal, vagyis sikerült úgy lezárnia a 2015-ös évet, hogy egy olyan újabb csodálatos - immár repülésőképes - old timer géppel lepte meg a hazai repülés szerelmeseit, amely biztonsan a repülőnaok legújabb üdvöskéje lesz, s amely immár tovább öregbíti a Goldtimer alapítvány és magyar aviatika hírnevét a haza repülés nagy képes történelemkönyvében.
.
Ismét történelmi jelentőségű esemény történt október 13-án délelőtt a budaörsi repülőtéren. A Goldtimer Alapítvány 2013-ban kezdte el a Bánhidi Antal által tervezett Gerle repülőgépnek a felújítását, repülőképes állapotúra hozását. Ennek a folyamatnak a legújabb állomásaként ma első ízben beindították az alapítvány szakemberei a gép Walter Minor IV-3-as soros négyhengeres motorját.
Jól jelzi az esemény fontosságát, hogy a tíz órás kezdésre szinte mindenki ott sürgött forgott a gép körül, hogy szem és nem utolsó sorban fültanúja lehessen az évtizedeken át némaságra ítélt eredeti Walter erőforrás beindításának.
A motor hosszú éveken keresztül pihent az atkári repülőgép-építők hangárjában, várva sorsának jobbra fordulását. Ez pedig akkor következhetett be, amikor a Margit-kúti old timer repülőgép-építők, azaz Váradi Laciék bevállalták, hogy odaadják a motort a Goldtimer alapítványnak, hogy azt beépíthessék a Gerle 13-as replikába. Laciék, Paprika Miklós repülőgépmotor-szerelő közreműködésével nagyjavították a motort, hogy az ismét üzemképessé váljon.
Mivel a Gerle 13-as Gennet Major csillagmotoros változat volt, ezért változott meg a Gerle típusszáma is. Ugyanis Bánhidi épített korábban olyan Gerlét, amelyben soros négyhengeres erőforrást használt. Ilyen volt többek között a Gerle 12-es, igaz abban egy Weiss-Manfréd Sport motor került. Viszont a Gerle 19-esbe és -20-asba tényleg Walter-Minor IV-3-ast építettek, igaz nem Bánhidi, hanem az MSrE szerelői, hiszen a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületben is gyártották a Gerléket.
Tíz óra előtt pár perccel Váradi Lacit érte az a megtiszteltetés, hogy első ízben beindítsa a Gerle 12-es motorját. Mellette ifj. Bobák Gyuri, Rohács Tomi, Muhi Béla, Fedő, Krauth Peti és még sokan mások vártak arra a hideggel dacolva, hogy bepöccenjen végre a motor, meghajtva a Révy Laci bácsi által legyártott mahagóni fa színre pácolt gyönyörű új légcsavart.
Az első egynéhány próbálkozás során csak nem akarta a motor felvenni a fordulatot, s az olajnyomás mérő sem jelezte, hogy tényleg van kenése a motornak. Ám egy-két szakavatott mozdulattal a stáb addig állítgatott a motoron, míg nem győzött az igazság, s végre tényleg duruzsolni kezdett az erőforrás.
Csodálatos zeneként szólt a négyhengeres Walter motor, teljesen új hangnemet és hangszínt hozva a budaörsi repülőtér érájába. Újat méghozzá azért, mert a Po-2-es és a Kánya is M-11FR csillagmotorral vannak felszerelve, amelynek teljesen más a hangszíne és öblössége a soros motorhoz képest. A Walter-Minor hangja ugyanis sokkal csengőbb és magasabb, mint a csillagmotoré, így már ennek a hangja alapján is messziről meg lehet majd különböztetni, ha a Gerle 12-es repül a levegőben.
Reméljük már erre sem kell sokat várni, mert a motorpróbákat követően már csak az lesz a Goldtimer alapítvány, és Rohács Tomi főpilóta feladata, hogy a levegőbe repítse a Gerle 12-est. Bízunk benne, hogy lesz hozzánk annyira kegyes az időjárás is, hogy erre a már nagyon várt mozzanatra még az idén sor kerülhet!
.
Bár legkorábban a Gerle repülőgép építése kezdődött (1979-ben), mégis ez a legfiatalabb tagja gépparkunknak, hiszen 1995-ben állt üzembe. Ennek egyik oka az, hogy egy ilyen kétfedelű motoros gép újraépítése megfelelő tapasztalatokat és felszerszámozottságot igényel, amit meg kell szervezni, másrészt a menetközben adódott kisebb feladatok (vitorlázógép építés, Po-2 restaurálás) értelemszerűen előnyt élveztek, a gyorsabb megvalósíthatóság okán. Viszont éppen ezek a munkák tették lehetővé a szükséges tapasztalatok megszerzését.
A Gerle első példánya 1930-ben készült el Bánhidi Antal tervei alapján, majd az elkövetkező évek során összesen tíz darab épült belőle. Korának legsikeresebb és legismertebb magyar motoros repülőgépe volt. A család leghíresebb tagja a Gerle 13 volt - ennek lajstromjelét viseli az újraépített példány is - mellyel tervezője Bánhidi Antal 1933-ban körülrepülte a Földközi-tengert, majd a London - Debrecen útvonalon kategóriájában távolsági rekordot állított fel. Egy másik Gerlével 1937-ben Dél-Amerikában térképészeti felderítő munkát végzett, a póttartályos gép több mint 15 órát volt képes egyhuzamban repülni a lakatlan, ismeretlen őserdő felett. Sikereit a Gerle annak köszönhette, hogy tervezője, aki maga is tehetséges pilóta volt, olyan gépet alkotott, amely iskolázásra, műrepülésre és túrarepülésre egyaránt kiváló tulajdonságokkal rendelkezett. Az utánépített másolat, bár más motorral, de igazolta nagyszerű elődeinek jó hírét.
Bánhidi Antal, a gép tervezője később a magyar légiforgalom egyik legjobb pilótája lett, a háború alatt JU-52 gépen sok sebesültet szállított haza az orosz frontról, a háború után pedig ő vette át és repülte be az újjáéledő magyar légiforgalom Li-2 gépeit.
.
 |
||||||||||||
|
| ||||||||||||
 |
||||||||||||
|
| ||||||||||||
